???

Zsolti néhány napja új kedvenc hangalakzatot talált magának, amit különböző módon variálva napjában 10x, 20x, 100x is képes elismételni. Az alap "szó" a BOGYÉ, variációi pedig a BUGYÉ, BUGYI, BÜGYÉ, BÖGYÉ, BOGYÁ, BÖGYÁ s hasonlók.... Hogy honnan hallotta és számára mit jelent, nem tudjuk, de borzasztó nagy odaadással ismételgeti.... 

Én édes kicsi kincsem!

Ma tátá foglalkozott kicsi tücsökkel, mert nekem mindenféle dógom volt. Minden a legnagyobb rendben zajlott egész estig, amikor az álmos idő hatására Zsolti már 8 előtt elaludt. De bizony fel is ébredt 40 perc múlva s nagy kihívás lett újra elaltatni éjfél előtt. 

Tán már egy órája ágyban voltak tátá és Zsolti, én dolgozatot pötyögtem, de kicsi Zsolti csak mind mondott, gőgicsélt. Adott pillanatban szükségét éreztem, hogy pasasaimhoz csatlakozzak. Lefeküdtem melléjük. Tátá ölelte kicsi tücsköt, ő meg hason fekve rágicsálta sárga cumikáját miközben hol bal kezével , hol a jobbal sárga kacsáját szorongatta. Meglepő volt, hogy valahányszor kiszabadult a kiskacsa, Zsolti nagy gondoskodással érte kapott, megmarkolta, majd visszafeküdt. Ez volt az első alkalom, hogy valamelyik játékával akart elaludni. Olyan édes volt. De persze az elalvás így sem ment könnyen. Zsolti még motoszkált, emelgette fejét, fordult jobbra, fordult balra, aztán kikötött az arcom babrálásánál. Manapság igyekszem mindig megnevezni a testrészemet ahol matat, hogy segítsem a szavak tanulásában, ám ha az orrom hegyéhez nyúl általában azt mondom "tüüüüüt". Ezt persze Zsolti nagyon élvezi. Ma este is elsütöttem az orr-duda poént, miből hosszú percekig tartó játék kerekedett. Zsolti lefeküdt, úgy tett, mint aki elalvásra kész, majd hirtelen felkönyökölt, megnyomta orrom hegyét kétszer-háromszor, mosolygott a tüüüüütölésnek és visszafeküdt, de csak néhány másodpercig, majd kezdtük elölről a játékot. Sok mosoly, kacaj, és kedves, meghitt tekintet után Zsolti végre elaludt. Már hetek óta nem kell könnyek közt elaludnunk s ez olyan jó.

Az az igazság, hogy bennem sok feszültség gyűlt fel és már-már annyira levert, hogy már türelmem  sem volt foglalkozni Zsoltimmal. De úgy kb. 2-3 hete megtelt a pohár és minden bánatomat kiöntöttem. Megbeszéltem az illetékesekkel a különféle sérelmeimet, tisztáztuk őket és azóta végre fellélegeztem. Nyilván nem volt okom sértődésre, mert ez így szokott lenni, de félreértések félreértéseket követtek s lett belőle nagy konfliktus helyzet. Hogy ez megoldódott, én is lazultam egy nagy adagot, főleg Zsoltival szemben. Már nem kelek ki a képemből, mert Zsolti a földre dobja az ételt, nem leszek türelmetlen, ha Zsolti nem alszik el, nem szörnyülködöm, mert Zsoltinak kocsi tologathatnéka, homok kóstolhatnéka, vagy éppen zsimbelhetnéke van, és azt is lassanként elfogadtam, hogy Zsoltinak vannak ilyen-olyan egészségügyi kis problémái (bár ez nem azt jelenti, hogy nem aggódom miattuk, de elfogadom, hogy vannak s kész). Ettől nyugalmasabbak a mindennapjaim is, ám ami még nagyobb ajándék, hogy kezdem megint érezni Zsolti iránti szeretetemet. Félreértés ne essék, eddig is szerettem őt, de most végre észre tudom venni ezt a gyomorbizsergető, megkönnyeztető szeretetet. Fogalmazzak másképp: kezdem ismét édesanyának érezni magam, kezdem ismét édesanyának tekinteni magam. Ezt a pszichés javulást kicsi tücsök is érzi, mert már ő sem olyan nyűgös és stresszes, mint volt.

Na és így van az, hogy mosollyal arcunkon alszunk el, hogy mosollyal ébredünk, hogy vidáman telik a napunk, mindenféle idegeskedések nélkül. Ez alól csak egy dolog képez kivételt: a Tikal (társasjáték), amitől minden alkalommal begurulok, mert nem tudom megverni tátát!!!!! :)

Gyönyörű

Ma olyan gyönyörű napunk volt, amíg élek emlékezni szeretnék rá!

Zsolti az éjjel nagyon nyűgölt. 8 fogacska duzzad a kis fogínyében, és a fájdalmas sírásából ítélve borzasztó érzés lehet. Nem nagyon tudtuk megvigasztalni, álomba ringatni egész éjjel.

Reggel sem volt jobb hangulata. Mamit idézve "olyan volt, mint egy kis vakbélgyulladás" és ez egész nap kitartott. Próbáltunk így is, úgy is kedvében járni, de ő csak zsimbelt s enni sem nagyon akart.... Ilyen körülmények között, bár programom lett volna 4-től, úgy döntöttem, hogy lemondom azt s megpróbálom jobbá varázsolni Zsolti szombatját.

Így jutottunk el az állatkertbe. Kicsi tücskömet eleinte hidegen hagyták a kenguruk, oroszlánok,  meg mindenféle más nagymacskák, de a hörcsögök, tengeri malacok végre felkeltették érdeklődését. Meg akart barátkozni egy pónilóval, mely a szemünk láttán próbált megrúgni egy túlzottan barátságos látogatót, majd a tevéken csodálkozott nagyokat (IGEN, TAVASZ ÓTA LETT 2 DARAB NAGYON BARÁTSÁGOS 2PÚPÚ TEVÉNK!!!!). Mire a tigrisekhez értünk, kik jól belém verték a frászt vagy háromszor (a köztük feszülő territoriális nézeteltérések miatt), Zsolti jól megéhezett és bevágott egy egész szendvicset. A kenyér karéjából a medvék is kaptak, kik megfizettek érte ilyen-olyan két lábas bravűrökkel. Az állatkerti séta fénypontját azonban a kecskék jelentették. Zsolti úgy kacagott nekik, úgy élvezte őket, etette, megsimogatta őket, azok megnyalták a kezét, de tücsök csak nevetett nagy boldogan. A pávák előtt kávéztunk egyet tátával, Zsolti pedig az én gyerekkorom emlékére édesen színes pufuléc gömböket rágcsált. Én ugyan nem mentem be a madarak házába, de tátá állítása szerint Zsolti nagy odaadással figyelte a papagájokat. El is merengtünk azon, mi lenne ha tartanánk egy papagájt vagy egy kis hörcsögöt; valami állatkát, ami kis helyen is elfér.

Már 7 óra volt, mikor végre kijöttünk az állatkertből (ami különben hatkor zár) és elsétáltunk a játszótérre. Nagyon jól telt. Minden játékot kipróbáltunk, de a legnagyobb sikere a csúszdának volt. Még a tubus csúszdában is lesisonkázott Zsolti fiam, eleinte apjával együtt, majd egyedül is. Boldog volt a gyerkőc. Öröm volt látni, hogy sikerült elvenni gondolatát a fájdalomról.

Az estét egy nagyon megható körúttal koronáztunk: vonatoztunk!!! Mikor én kisgyerek voltam, az állatkerti sétát a kicsi vonatért és a similabdákért imádtam. Most a megújított kicsi vonaton anyaként utaztam, ölemben az én drága kicsi tücskömmel, hát mondanom sem kell, hogy 5 perc után meg is könnyeztem, hisz  felidéződtek bennem boldog gyermekkorom emlékképei. Érthető hát, hogy ma nem csak Zsolti volt boldog, hanem én is.

Bár vonatozás közben Zsolti elfogyasztotta a szomszéd kisfiú fél csomag pufulécjét, az autóban, menet közben, oda kellett adnom neki egy Danonet is, és hazaérve jól belakmározott  a Mádi-mama sütötte csirkehusiból. Ezt követően fürödtünk s bár lefeküdtünk, a nap még nem ért véget. Zsolti nagy mosolyogva játszott még velünk az ágyban, no de nem olyan babául, hanem úgy mint egy kisgyermek. Mellettem térdepelt, tenyerével arcomat csapkodta, majd egy váratlan pillanatban én hirtelen felkaptam és arcomat hasába fúrva megcsiklintottam. Hahotázva kacagott. Mikor tátá is társult az altatásban, akkor úthengeresdit játszottak, szintén nagy nevetgélések közepette. S így, ilyen jó hangulatban, könnyek nélkül, velem kéz a kézben s a tátá nyújtotta lábmasszázs közepette Zsolti szépen elaludt.

Hát így lett gyönyörű ez a szombati napunk....

Anyám, borogass!!!

No, hát ma voltunk doki néninél, tisztázni egy-két kérdést, és elhangzott a féltett diagnózis is, Zsoltinak enyhe rahitizmusa van. Persze a doki néni nyugtatott, hogy a gyerekek 90 százalékánál előfordul, meg, hogy D-vitamin cseppekkel kezelhető, de mindhiába mond bármit is, mert bennem a félsz már ott van.... Szóval még egy aggódni való dolog, nehogy véletlenül túl nyugodtak legyünk vagy unatkozzunk... Na... öröm a háznál, mit mondjak.... Igazán, nem tudtuk mi hiányzott....

....

Kaptunk fogkefét végre és Zsolti nem idegenkedik tőle. Nuk termék; így néz ki:

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat (meglepő sokan köszöntöttek, jól esett!!!), köszönöm a csajos estét, a gyönyörű Millefiorit, de legfőképp Zsoltikámnak köszönöm a vasárnapi szabad napot.... (bár meg kell súgnom, nem volt lelkiismeret furdalás mentes....)